Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatkozunk

A kezdetek

Solton a fúvószenekari műfaj kezdete a 1980-ban megalakult Solti Önkéntes Tűzoltó Egyesület Fúvószenekarára vezethető vissza. Az akkoriban 16 fős zenekar vezetője Fóri Bálint, karmestere Madaras László volt. A zenekar reggeli zenés ébresztők, temetések és egyéb ünnepségek alkalmával szolgált fúvós muzsikával. Anyagi támogatottság hiánya, és elhalálozások miatt a zenekar 1992-ben megszűnt.

soltionkentestuzoltok1.jpg

A SIF - a Solti Ifjúsági Zenekar - születése

A városban egy fúvószenekar iránti igény megmaradt, ennek és a Hartai Művészeti Alapiskola solti kihelyezett tagozatának köszönhetően 2003-ban megalakult a Solti Ifjúsági Fúvószenekar.

Néhány hónapig Szklenka István - volt katonazenész - irányította a 15 fős zenekart, majd 2004 szeptemberétől Fuchs Attila harsonatanár vette át az együttes irányítását, aki jelenleg is a csoport művészeti vezetője, és karmestere. Az alakulás óta számos városi, országos, és nemzetközi rendezvényen vettünk részt. Sikeresen szerepeltünk többek között Ausztriában, Bulgáriában, Szlovéniában, Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is. Az erdélyi, Csíkdánfalván pedig a testvérvárosi kapcsolatokat erősítve többször is vendégeskedtünk már. Ezen kívül visszatérő vendégek vagyunk a németországi Grimma-ban a 3 évente megrendezésre kerülő nemzetközi fúvószenekari találkozón és fesztiválon. Kihagyhatatlan résztvevőivé váltunk a városi rendezvényeknek: nemzeti ünnepek, szüreti bál, koszorúzások, adventi hangverseny, avatások, stb...

A jelen

10 év alatt felnőtt egy generáció és tanulmányaik, munkavállalásuk miatt az alapító tagok közül mára kevesen tudnak részt venni a zenekarunk munkájában, így napjaink az újjászervezésről szólnak. Az utánpótlás folyamatos nevelése a Solti Junior Band - állandó utánpótlás-zenekarunk - segítségével történik Nagy Máté rézfúvós tanár vezetésével. A Solti Ifjúsági Fúvószenekar napjainkban 40 fővel működik. 

Rendszeres rendezvényeink:

- Új évi koncert (január eleje)
- Művészeti Bál (március első szombatja)
- Városházi zenés esték (nyár)